️Itt a Vakáció! Irány a Balaton!

Vége az iskolának, úgyhogy elindulhatnak a nyári táborok a teljesen megújult Zánkai Erzsébet-táborban is, mely a fejlesztésnek köszönhetően:
🛌megújult szobákkal, fürdőszobákkal,
⛹🏻sportcsarnokkal,
színházteremmel,
vadonatúj étteremmel,
multifunkcionális nyitott-fedett közösségi épülettel,
gyönyörű balatoni partszakasszal,
igényes zöldterülettel,
…és számos, a táborozók számára ingyenes szolgáltatással várja a táborozókat.

Magyarország Kormánya kiemelten támogatta az Erzsébet-táborok felújítását, hiszen célunk, hogy a magyar gyermekek számára egy feledhetetlen nyári élményt biztosítsunk.

🤝Jó pihenést és tartalmas kikapcsolódást kívánok!

Az orosz-ukrán háború valószínűleg fordulópontot jelent India számára.

👉Ma már szó szerint az egész világ India barátságát akarja. Modi legutóbbi európai útja során az összes nagy európai vezető „…

🤝 George Papandreou volt görög miniszterelnökkel és Eerik-Niles Kross észt képviselővel tárgyaltunk aktuális kérdésekről a Belügyminisztériumban. Az Európa Tanács képviseletében érkeztek tényfeltáró…

Kérlek olvasd el, mert bárkivel megtörténhet

Előttem ütött el egy motoros, gyalogost a zebrán!
Hála a jó istennek csak sodorta, így nagy baj nem lett, a gyalogos azért nagyot esett és rövid eszmélet…

"Az európai vezetőknek vészhelyzeti tervekkel kell készülniük arra az esetre, ha a zord téli időjárás arra kényszerítené az országokat, hogy takarékoskodjanak a földgázzal" -…

Amerikában rekord infláció - az elmúlt 40 évben a legmagasabb - van, ahogy az euróövezetben is soha nem látott mértékű. Ennek csak nagyon kis része oka a koronavírusból való kilábalás, a döntő oka,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média