Örömmel vállaltam el a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány felkérését, hogy köszöntsem és méltassam az idei Lőrincz Csaba Díj díjazottját. Tárnok Balázs személyében is olyan díjazottat köszönthetünk, akinek tevékenysége a határon túli magyar közösségeink megmaradásáért és gazdagodásáért kiemelkedő.

Tárnok Balázs munkássága jó példa arra, hogy hogyan lehet térségeket átívelő jogvédelmet gyakorolni, amelynek fő területe immár az Európai Unió. Integráló szemlélete a magyar kisebbségvédelem terén tágabb értelemben is érvényes: saját régiójának a problémáin túl a többi magyarlakta határon túli területek érdekeit is látja, eljutott az összmagyarság problémáihoz.

Mindannyiunk számára ismerős jó példa a két nemrégiben sikerre vitt magyar kezdeményezésű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés. Ezekben jogi szakértőként aktívan részt vett a fiatal felvidéki jogvédő. Tevékenysége, közéleti szerepvállalása, elszántsága és kitartása által személyes jó példával jár elöl össznemzetünk javára és gyarapodására. Gratulálok, Balázs!

Lement az év első fele, és megérkezett 2022 eddigi legnagyobb beruházása, 1200 új munkahellyel Nyíregyházán. A tárgyalások utolsó körével rövidesen végzünk és a részletekkel élőben jelentkezünk

A bukaresti U17 Európa-bajnokságon sikeresen szereplő a kötöttfogású válogatottat köszöntöttük a KIMBA-ban. Darabos László arany-, László Mózes ezüst-, Lévai Levente és Fige Lenvente bronzérmes lett…

Azoknak, akik magyar forgalmi rendszámmal rendelkező autóval tankolnak, azok továbbra is 480 forintért tudják megvásárolni a benzinkutaknál a benzint és a dízelt.

A magyar intézkedés nem egyedülálló,…

Régi munkatárs új szerepben

Közel két évtizede ismerem Ambrus Istvánt, aki kiváló barátom, ugyanakkor nagyszerű munkatársam is volt. Most arra vállalkozott, hogy a mártélyi polgárok bizalmát kérje és…

A Hír TV-ben arról, hogy a Ryanair az utasokra akarja terhelni az extraprofitra kirótt különadót.
A cég vezérigazgatója "Közgazdaságtan tökfejeknek" c. könyvet küldene a kormánynak.
De milyen kötetet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média