Tudósítás a Brave Warrior 2022 elnevezésű nemzetközi gyakorlatról.
Pulai András megmérte: Összeomlott a Fidesz
Pulai András újra (sokadjára) kikutatta, hogy a Fidesz támogatottsága összeomlott. A felmérés szerint a Fidesz-táborból 7-800 ezren váltak le az áprilisi választások óta.
A tudomány emberének fogalma sincs arról, hogy egy párt támogatóinak bizonyos hányada billegő, olyanok, akik már a választás utáni héten sem vallották magukat elkötelezett kormánypárti szavazónak. Ellenben van egy hárommilliós Fidesz tábor, amelynek döntő része akkor is a jobboldali szövetségre szavazna, ha hét hetes cikkely szerinti eljárást indítana az európai bizottság egyszerre.
Szóval Pulai kutatásából nem derült ki semmi, legfeljebb annyi, hogy a jelek ellenére az MSZP-ben még mindig van pénz.
A kutatást érdekessége ugyanis, hogy Pulai "pedofilmentegető" András egy MSZP-hez közel álló beszélőfej, a közvélemény-szondázás megrendelője pedig a szintén MSZP kreálmányként ismert Hirklikk volt. A párt pénzét így egyik zsebből a másikba tették.
Ez az egész azért érdekes, mert az MSZP már annyira eljelentéktelenedett, hogy akár becsületesek is lehetnének, ők azonban képtelenek kilépni a kisstílű mutyik világából.
Tudósítás a Brave Warrior 2022 elnevezésű nemzetközi gyakorlatról.
Zuglóban (is) egymásnak estek a baloldali roncsderbi versenyzői, itt az évek alatt a pozícióikat alaposan beásó szocialisták és a módszereken finomító momentumosom belharca bontakozott ki. A két…
Tiszta Amerika - pedig a kép Orosháza felett készült!
Az ország déli részén végigvonuló szupercella több helyen komoly jégverést okozott.
: Farkas Ildikó, Forrás: Időkép.