Zuglóban (is) egymásnak estek a baloldali roncsderbi versenyzői, itt az évek alatt a pozícióikat alaposan beásó szocialisták és a módszereken finomító momentumosom belharca bontakozott ki. A két élharcosa a küzdelemnek Hadházy Ákos és Tóth Csaba, akik lassan egy éve rivalizálnak Zuglóban, ez pedig már az országos médiában is lecsapódott. Legutóbb például azzal vádolták a szocialisták Hadházyt, hogy a megválasztása óta eltelt öt hónapban semmit nem tett a kerületért. Erről szerettük volna megkérdezni Horváth Csabát, Zugló MSZP-s polgármesterét, aki azonban magától és a kerülettől is elhatárolódott, egyfajta transz-szocialistaként magát ahol ő ugyan MSZP-s és Zuglóban tevékenykedik, állítása szerint azonban semmi köze a zuglói szocialistákhoz. Talán nem is véletlen, hogy a legutóbbi időközin nem az ellenzék jelöltje nyert, a fideszes Juhász-Pintér Pál csütörtökön letette esküjét és– Hadházyval ellentétben– egy héttel megválasztását követően megkezdte a munkát.

Tiszta Amerika - pedig a kép Orosháza felett készült! Az ország déli részén végigvonuló szupercella több helyen komoly jégverést okozott.

: Farkas Ildikó, Forrás: Időkép.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye