Interjú a Magyar Nemzetben a ma kezdődő frakcióülésünkről

(…)

“A jövő héten kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A következő hónapok a Tisztelt Házban is csak a kampányról szólnak majd? Mit lehet tenni, hogy megőrizzék az Országgyűlés méltóságát a felfokozott hangulat közepette is?

– Nem számítok nagyobb felfordulásra, mint ami eddig volt. A baloldali politikusok már mindent és mindenhogy elmondtak, újjal már nem tudnak előállni. Mocskolódás, gyűlöletkeltés, álhírek. Ez az ő taktikájuk. Az üzenetük nagyjából abban foglalható össze, hogy akasztás, lámpavas, fejbelövés, börtön, erőszak. Azt megfigyeltem, hogy valamiért arról sosem beszélnek például, hogyan csinálnának a mostani kormány által produkált hat százalék körüli gazdasági növekedésből többet, vagy hogyan bővítenék tovább a foglalkoztatottságot, hogyan vinnék még jobban az ország ügyeit. Persze egyszerű a magyarázat: nem csinálnák jobban. Ezért nem is beszélnek róla. Amíg ők voltak kormányon, a munkanélküliség például négyszer akkora volt, mint ma.”

Tegnap kisorsoltuk a magyar válogatott dedikált mezét. Telefonon gratuláltam a nyertesnek, Krisztiánnak.

Fejlesztjük a közlekedést!

Agglomerációs településeinken kiemelt jelentősége van az infrastruktúra fejlesztésének azért, hogy megkönnyítsük és biztonságosabbá tegyük a munkába járást azoknak, akik…

Megtiszteltetés számomra, hogy a jövőben jószolgálati nagykövetként segíthetem a Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját. Néhány pillanatkép a hétvégi negyecsedi 11. Szatmár Határok Nélkül…

Az oltás működik, Magyarország működik.

A kormány áttekintette a járványhelyzetet: a negyedik és az azt követő hullámok alapvetően el fognak térni a mögöttünk hagyott három járványhullámtól. Az oltás…

️Az elmúlt években egyre több amerikai egyetemen figyelhető meg annak a baloldali-progresszív szellemi légkörnek a térnyerése, amely kizár és kiszorít minden általa meg nem tűrt tudományos nézetet.

Ez…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média