Fejlesztjük a közlekedést!

Agglomerációs településeinken kiemelt jelentősége van az infrastruktúra fejlesztésének azért, hogy megkönnyítsük és biztonságosabbá tegyük a munkába járást azoknak, akik naponta ingáznak a fővárosba, majd pedig onnan haza. Legyen ez akár közúti vagy vasúti közlekedés.

Megtiszteltetés számomra, hogy a jövőben jószolgálati nagykövetként segíthetem a Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját. Néhány pillanatkép a hétvégi negyecsedi 11. Szatmár Határok Nélkül…

Az oltás működik, Magyarország működik.

A kormány áttekintette a járványhelyzetet: a negyedik és az azt követő hullámok alapvetően el fognak térni a mögöttünk hagyott három járványhullámtól. Az oltás…

️Az elmúlt években egyre több amerikai egyetemen figyelhető meg annak a baloldali-progresszív szellemi légkörnek a térnyerése, amely kizár és kiszorít minden általa meg nem tűrt tudományos nézetet.

Ez…

Karácsony Gergely szerint ő napi nyolc órában főpolgármester.
Úgy látszik ez is csak egy baloldali hazugság.

Szűk tíz nap alatt több mint 200 ezer aláírást gyűjtöttünk a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció keretében. Ez több aláírás, mint amit a baloldal a Gyurcsány-show keretében összesen gyűjtött,…

Sokan vagyunk és elszántak.

Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a következő hónapokban azért, hogy a 2010 óta létrejött eredmények jövőre se kerüljenek veszélybe!

Kocsis Máté a magyar baloldalról:

„A baloldali politikusok már mindent és mindenhogy elmondtak, újjal már nem tudnak előállni. Mocskolódás, gyűlöletkeltés, álhírek. Ez az ő taktikájuk. Az üzenetük…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média