1 óra múlva kezdődik az Elkrtuk a TV2-n
Gyurcsányék semmivel sem kevésbé kártékonyabbak kormányon és ellenzékben sem a kommunista elődjeiknél és mestereiknél. 2006 ősze és a csődkormányzásuk terelt fiatalként gőzerővel a közélet felé, a szüleim, nagyszüleim és a dédszüleim pedig sajnos nagyon húsbamaróan élték meg a kommunista rezsimek rombolását, sok motivációt adtak ahhoz, hogy építeni akarjak és tenni akarjak, és ne féljek kiállni azokkal szemben, akik mindig csak tékozoltak és pusztítottak.
Soha többé baloldal

Hétfő kora délután riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit egy Belgrád-Moszkva útvonalon haladó, szerb lajstromjelű, civil Airbus A-319-es repülőgép miatt, közölte a…

Megkezdődött Magyarország egyik legszebb kastélyának újabb fejlesztése

Korábban már beszámoltunk arról, hogy több ütemben újul meg a fertődi Esterházy-kastély. A mostani fejlesztés a nyugati szárnyat…

"Itt az óra, itt az óra!
Aki vitéz fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris –
vitéz volt a nagyapám is."
Sarkadi Sándor: Fel!

Azt mondják, a vérünkben van a lovaglás, merthogy lovas nemzet vagyunk. Ló-lovas…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média