"Itt az óra, itt az óra!
Aki vitéz fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris –
vitéz volt a nagyapám is."
Sarkadi Sándor: Fel!
Azt mondják, a vérünkben van a lovaglás, merthogy lovas nemzet vagyunk. Ló-lovas kapcsolata nem csak a szabadság jelképe, hanem a kölcsönös tiszteleté is. Elég, ha csak gyönyörű lovainkra és erős huszárainkra nézünk, azonnal tudjuk, mit jelent ez.
Kollégáink az éves kiképzés keretében már egy hete igazgatják magukat és hátasaikat, hogy az összhang meglegyen.
A Nemzeti Lovas Díszegységünk most a március 15-i ünnepségre készül a Nemzeti Lovardában. Ezúttal – meghívásunkra – Székelyföldről, a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok Egyesületének két huszára is részt vesz a gyakorlaton, egy évek óta tartó együttműködés keretében. A cél, hogy a határon túli hagyományőrzők is történeti hűséggel tudják majd bemutatni a magyar huszárok bevett fogásait.
"Hej élet, be gyöngy élet..."
Nyenyestyán Balázs/ORFK
/posztok.hu
️ kommentelők érkezése, akik rettegnek attól, hogy erősnek és esélyesnek gondoljuk magunkat, 3, 2, 1…
Florida után Georgia is a magyarhoz hasonló gyermekvédelmi törvényt hoz. 
️ Teljes cikk kommentben.



️ Ki hazudik? Ellenzéki sajtó /Kígyó-sziget 
️
