️ Az országgyűlés néhány napja szavazta meg a békepárti határozatot…
Mellékelt képeken pedig az amerikai nagykövetség által finanszírozott plakátok…Magyarország több településén.(!)
Tehát adott egy ország, annak demokratikusan megválasztott vezetőivel.
Egy háború nem játék, ennek megfelelően az ország vezetői a kezdetektől határolódtak el a fegyverszállításoktól, illetve a szankciós politikától.
Miért? Meglátásom szerint azért, mert eszetlenség volna a 3. világháborút kirobbantani, a háború szomszédságában lenni pedig nem egy életbiztosítás.
Ám Amerika úgy gondolta, hogy közbeszól, s a MI országunkban a kormányzati kommunikációval ellentétes plakátokat helyezett ki.
Magyar állampolgárként kikérem magamnak, hogy bármiféle idegen ország ügynökei hazánkban szabadon tevékenykedjenek a minket érintő politikai kérdésekben.
Tessék szépen hazamenni, (vagy úgy is mondhatnám: húzzatok haza) és a politizálást otthon gyakorolni.
#DavidPressman
/posztok.hu



️Miért akarnak Horn Gyuláról közterületet elnevezni? A válasz nem is olyan bonyolult.
️


