Kiderült a Tisza első, komoly gazdasági intézkedése.
Tisza-adó! Majd Tarr Zoltán, a párt alelnöke kijelentette hogy nem mondanak el mindent, előbb választást kell nyerni, utána bármit lehet! Különben…
A selyemmajom nem tudja elfogadni, hogy nem róla szólnak a hírek (illetve a kiszivárgott adóemelési terveinek és hazugságai ak hála mégis róla szólnak, csak nem úgy, ahogy szeretné). Emiatt most balhéra uszítja, hergeli a követőit ott, ahova korábban csak a felesége által könyöröghette be magát.
Egy tipp a szervezőknek: Nagyadorjánban a Tisza kihívta a székelyekre a román rendőrséget, amikor ők a szokásos aratási ünnepükön vettek részt, ahelyett hogy a messiás úr zsenialitásának tapsoltak volna. Az indok a hangoskodás volt.
Reméljük a magyar rendőrség a rendbontókkal szemben valóban indokolt szigorral csap majd le.
Kiderült a Tisza első, komoly gazdasági intézkedése.
Tisza-adó! Majd Tarr Zoltán, a párt alelnöke kijelentette hogy nem mondanak el mindent, előbb választást kell nyerni, utána bármit lehet! Különben…
TheMan, aki mindenhez IS ért, de egy autóval nem bír el. :)
Komolyan mondom az agyam eldobom!
A kisfiú, miután nem hívták meg, illetve, hogy pontosak legyünk, a volt felesége nem intézett neki Kötcsére belépőt, hogy véresre tapsolhassa a tenyerét a…
2025-ben már hét országban megjelent az Orbán kontra Soros: a bosnyák-szerb, a szlovák, a cseh, a német, a spanyol és az amerikai kiadás után már kézbe fogható a…
Vasárnap jössz Kötcsére, Bütyök? Régóta várod? Megint előzgethetsz 120-szal rendőröket, tuti lesznek! 

Gerzsenyi Gabika is írta, hogy jön. Fura, eddig menekült a Mandiner elől, most meg elénk szalad? 
Az Orbán-interjúmban a miniszterelnök rögbis analógiájára azt sikerült mondanom, hogy ennek a sportágnak nincs itthon kultúrája.
A tudatlanságomért jutalmul Kiss Antaltól, a rögbiszövetség volt…