A Nemzeti Örökség Intézete Pungor Ernő vegyészmérnökre, kutatóra, egyetemi oktatóra, az analitikai kémia világhírű tudósára emlékezett a Fiumei úti sírkert 27-es parcellájában, az Akadémiai parcellában.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke emlékbeszédében hangsúlyozta, Pungor Ernő számára mindig is a tudomány, az egyetem, de főként a kutatás és a fejlesztés, a kutatóintézetek világa jelentette azt a helyet, ahol otthon érezte magát. A megemlékezésen beszédet mondott Dr. Hudecz Ferenc akadémikus, az MTA természettudományi alelnöke és Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója is.

Mától 4 millió magyar utas közlekedése olcsóbb, egyszerűbb és igazságosabb - életbe lépett az új tarifarendszer. A 14 év alatti gyermekek, a nagycsaládok, a fogyatékkal élők és a 65 év alatti…

Olasz és lengyel családvédő szervezetek látogattak Budapestre. Egyetértettünk abban, hogy az európai porondon is mindent meg kell tenni a családok védelmében!

Egy különleges nappal búcsúztunk februártól és a meteorológiai téltől ️.
Ilyen csak 4️⃣ évente van.
Viszlát, február 2️⃣9️⃣️ Hello, tavasz

2018-ban a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz pirotechnikai eszközt dobtak a rendőrökre.

A magyar bíróság végre pontot tett az ügy végére, és elítélte…

Agrár Országjárás Mosonmagyaróváron
Az Agrárminisztérium, a NAK és a MAGOSZ Mosonmagyaróváron is megtartotta közös szakmai fórumát, ahol kiemelt figyelmet kapott az uniós Közös Agrárpolitika, különös…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média