Hétvégén került megrendezésre Mohácson az V. Dunamenti Halfesztivál, melynek rendezője a mohácsi német nemzetiségi önkormányzat . Dr. Hargitai János KDNP vármegyei elnök , a terület országgyűlési képviselője elmondta: számos település képviseltette magát a rendezvényen, köztük KDNP-s polgármesterek is.

A nemzetközi szervezetekben több mint ötszáz napja kizárólag a háborúról zajlik a vita, márpedig itt lenne az ideje annak, hogy a békéről is szó legyen. Mi a béke nevében kértünk ma szót, mert itt az…

A világ mintegy húsz női elnökének együtt kell működnie – Találkozó Tanzánia elnök asszonyával.

Magyar köztársasági elnök először látogat Afrika egyik kereskedelmi központjába, Tanzániába. Samia…

Magyarországon a haderőfejlesztés eredményei között szerepel a megújuló eszközpark, ma már új csapatszállítók, harckocsik, egyéb technikai járművek is biztosítják hazánk védelmét és biztonságát.

Ez a…

A fogyatékossággal élő gyakornokok számára is biztosítani kell, hogy jó minőségű munkahelyeken, akadálymentes környezetben végezhessék szakmai gyakorlatukat!

Az Európai Unió legnagyobb migránsgettóját kellene felállítani Magyarországon a migránskvóta brüsszeli elfogadása esetén.

Az EU-ba érkező migránsok 28,3%-áról lenne szó, ami több mint 30 ezer ember.

Ezt…

️FIGYELEM: fontos információ külföldre utazó magyaroknak️Az elmúlt napokban több magyar vesztette az életét külföldön balesetben. Minden országban segítünk az érintett családoknak és sérülteknek!…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média