️ Kereszténydemokraták a béke mellett – Sajtótájékoztató Lakiteleken ️

👨‍👩‍ Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: továbbra is kiállunk a béke és a magyar családok védelme mellett Az Európai Unió annak idején azért jött létre, hogy a második világháborút követően a béke pártján álljon. A mostani unió a béke ellen van, háborús héják lepték el Európát, de mi kereszténydemokraták végig a béke pártján állunk.

🪖 A háborúpárti dollárbaloldal az országgyűlésnek benyújtott Békepárti Határozatot sem szavazta meg.

Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára bejelentette, hogy a húsvétot megelőző héten tartósélelmiszer-gyűjtési akciót indít a Kereszténydemokrata Néppárt a háborúban veszteséget elszenvedett családok megsegítéséért.

Az adománygyűjtésre az [email protected] címen lehet jelentkezni.

Kispál György plébános, helyettes esperes, címzetes prépost ma 70 éves.
Isten éltessen, Gyuri atya! Szeretettel és tisztelettel kívánok boldog születésnapot !

Lóháton tisztelegve a honvédség múltja előtt

6️⃣ nap alatt, lóháton teljesítik a Magyar Honvédség 175 kilométeres kihívását a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf…

A német biztonsági hatóságok attól tartanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terroristái is érkezhettek az országba. Tényleg? Nem csak agysebészek és mérnökök?

A legjobb ételt soha nem teszik az asztalra - valahogy így van a hollókői túrós lepénnyel is, ugyanis még melegen elfogyott a tányérról.

Ez igazi specialitás, amit húsvét idején népviseletbe öltözött…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média