Közéleti kérdések keresztény szemmel címmel indított fórumsorozatot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a Kereszténydemokrata Néppárttal. Ennek első állomása tegnap este Sopronban volt.

️ A fórumot megnyitó köszöntőmben hangsúlyoztam, a 21. század elején talán soha nem volt annyira fontos arról beszélgetnünk, hogy a különböző közéleti kérdések hogyan viszonyulnak a keresztény hithez és a keresztény hitet hogyan lehet megélni a közéletben. Hiszem és vallom, hogy ma is csak egy megoldás van, ami élhető országot és élhető világot teremt és biztosít, ez pedig a kereszténység.

A soproni fórumon Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke, Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese és Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélgettek többek között arról, hogy a keresztény értékek és a 21. század hogyan kapcsolhatók össze itthon, Európában és a világban.

️ A fórumsorozat november 29-én Nyíregyházán, majd december 14-én Tatán folytatódik. A további részletek a KÉSZ és a KDNP honlapján, valamint a Facebook-oldalakon is megtaláhatók lesznek.

A magyar sport is a kultúránk része. 16 éve ezen a napon, 2006. november 17-én hunyt el Puskás Ferenc, a világhírű magyar labdarúgó, olimpiai bajnok, az Aranycsapat kapitánya. Ott voltam a búcsúztató…

A magyar emberek védelmének érdekében Magyarország egy 21.századi technológián alapuló haderőt fejleszt,
ezért keressük a magas technológiai színvonalú izraeli védelmi iparral való lehetséges…

Mondjunk nemet a Szankciókra!️ Fórum Karancskeszin

Hibás válaszokat adott Brüsszel az orosz-ukrán fegyveres konfliktusra, melyek nem oldottak meg semmit, viszont óriási gazdasági károkat okoznak…

Egységesek vagyunk, erősek vagyunk!
Mondjunk közösen nemet a szankciókra
A közösségünk erejének köszönhetően már sok szép sikert értünk el, és ez a jövőben is így lesz.
Fórum Balatonfüreden.
Köszönöm,…

Mi mindig a történelem magyar oldalán állunk — hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután köszönetet mondott a Diaszpóra Tanács tagjainak azért, hogy az általuk vezetett szervezetek az elmúlt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média