A KÉSZ és a KDNP helyi csoportjának taggyűlésén beszélgettünk Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértővel.
Latorcai Csaba: A KDNP deklaráltan keresztény világnézetű párt, így különösen fontos, hogy folyamatosan párbeszédet folytasson közéleti kérdésekről.
️️
A Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a KDNP által újraindított fórumsorozaton vett részt Sopronban.
A KÉSZ és a KDNP helyi csoportjának taggyűlésén beszélgettünk Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértővel.
Egységesek vagyunk, erősek vagyunk!
Mondjunk közösen nemet a szankciókra
️
A közösségünk erejének köszönhetően már sok szép sikert értünk el, és ez a jövőben is így lesz.
Fórum Balatonfüreden.
Köszönöm,…
Mi mindig a történelem magyar oldalán állunk — hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután köszönetet mondott a Diaszpóra Tanács tagjainak azért, hogy az általuk vezetett szervezetek az elmúlt…
Szurkolóink a helyükön Luxembourgban, ahogy a konzuljaink is! Bárki bajba kerül, ezen a számon tud segítséget kérni: +32496262765
️
Győzni kell 


Vezesd győzelemre a nemzeti csapatot, Kapitány!
Hajrá, magyarok! 


A józsefvárosiak pontosan értik, hogy nem újabb szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség!
Köszönöm Szijjártó Péter miniszter úrnak, hogy megtisztelt minket előadásával.
Hajrá Dél-Buda!
🤝Együtt a hagyományos értékek mentén.
A Politikai Hálózat az Értékekért konzervatív civil szervezet elnökét, José Antonio Kastot és ügyvezető igazgatóját, Lola Velardet fogadtam brüsszeli irodámban.…
Régi jóbarátomnál, Hörcsik Richárdnál beszélgettünk Cigándon.
Az itteni barátainknak is meggyőződése, hogy tovább kell küzdenünk az Európát térdre kényszerítő, újabb és újabb, felelőtlen brüsszeli…
🧬
A WHO legmagasabb fokozatú kitüntetését kapta meg Müller Cecília.

️ Az elismerést Dr. Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója magyarországi látogatása alkalmával adta át az országos…