Európának nemcsak a háború és az energiavészhelyzet kihívásaival kell szembenéznie, hanem párhuzamosan az illegális bevándorlás radikális növekedésével is számolnia kell.

A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy idén, már most júliusig többen próbálták meg illegálisan átlépni a határt, mint tavaly egész évben. Míg 2021-ben 12 hónap alatt próbált átjutni a határon 122 ezer illegális migráns, addig idén már 6,5 hónap alatt. Emellett az elfogott embercsempészek száma is meghaladta a 900 főt.

Az egyre agresszívebb migránsokkal szemben gyorsan, határozottan és hatékonyan kell fellépni. Csak magunkra számíthatunk, a baloldal és az Európai Unió határvédelem helyett, inkább utat nyitna, és tárt karokkal várná az illegális bevándorlókat. Éppen ezért kezdődött meg a határvadászok toborzása, akikre a kiképzésüket követően a déli határon számítunk. Most Magyarország békéje és biztonsága a tét.

Megérkezett a Magyar Honvédség két vízszállító autója Solymárra.
Mindent megteszünk a vízellátás biztosításáért.🪖

A kánikula és a megnövekedett fogyasztás miatt a szolgáltató másodfokú korlátozást…

Diederik Boomsmával, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés amszterdami alapszervezetének vezetőjével, Patrick Bracy Bersnak amerikai politológussal és John O’Sullivannel, a Danube Institute…

A moszkvai tárgyalás utáni első sajtótájékoztató első nyugat-európai kérdése

Vissza kell hozni a demokráciák demokráciáját Európába

Az Unió jövőjéről szóló konferencia tapasztalatairól és az Európai Parlament által mellékvágányra állított tagállami vélemények súlyáról…

👏Világbajnoki 4. helyezett a férfi párbajtőrcsapatunk!

️ Nagyon szép eredmény ez fiatal, még sokra hivatott csapatunktól! Sokat fogunk még róluk hallani!…

Ég egy ház Szentendrén, a Bogdányi utcában!

Ez nem csak egy ház, ez két árván maradt gyermek öröksége, ami szüleik után maradt nekik a családi életükből. Tíz évvel ezelőtt egy év alatt veszítették el…

566 éve ezen a napon Hunyadi János és vitézei olyan inváziót akadályoztak meg, ami az iszlám erők győzelme esetén egy csapásra más irányba terelte volna a kontinens történelmét.

A Hunyadi János és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média