Diederik Boomsmával, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés amszterdami alapszervezetének vezetőjével, Patrick Bracy Bersnak amerikai politológussal és John O’Sullivannel, a Danube Institute elnökével egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, amelyen a 21. századi új konzervativizmust vitattuk meg.

A nyugati világban az „új” kifejezés valóban helytálló, ugyanis ott a reagani és thatcheri konzervativizmus utáni világban próbálják önmagukat meghatározni a konzervatívok.

Mi, magyarok azonban a 19. század óta ugyanazt értjük a fogalom alatt. E világnézet középpontjában a nemzeti érdek áll.

Roger Scruton brit filozófus, Magyarország barátja volt az, aki találóan úgy fogalmazott, hogy a konzervativizmus „inkább egyfajta ösztön, mint egy eszme”. Mi, magyarok egyet tudunk érteni ezzel.

A moszkvai tárgyalás utáni első sajtótájékoztató első nyugat-európai kérdése

Vissza kell hozni a demokráciák demokráciáját Európába

Az Unió jövőjéről szóló konferencia tapasztalatairól és az Európai Parlament által mellékvágányra állított tagállami vélemények súlyáról…

👏Világbajnoki 4. helyezett a férfi párbajtőrcsapatunk!

️ Nagyon szép eredmény ez fiatal, még sokra hivatott csapatunktól! Sokat fogunk még róluk hallani!…

Ég egy ház Szentendrén, a Bogdányi utcában!

Ez nem csak egy ház, ez két árván maradt gyermek öröksége, ami szüleik után maradt nekik a családi életükből. Tíz évvel ezelőtt egy év alatt veszítették el…

566 éve ezen a napon Hunyadi János és vitézei olyan inváziót akadályoztak meg, ami az iszlám erők győzelme esetén egy csapásra más irányba terelte volna a kontinens történelmét.

A Hunyadi János és…

Jövőre is kiemelten támogatjuk a családokat.

otthonteremtési program
babaváró támogatás
adó- és járulékkedvezmények
legalább négy gyermeket nevelő nők szja-mentessége
első házasok kedvezménye

Ma ismételten megbeszélést folytattam Hossein Amir Abdollahian kollégámmal, Irán külügyminiszterével.
A világ ezen részén tapasztalható válságos helyzetek miatt Irán szerepe kezd átértékelődni, és az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média