Megnyitottuk a budai Egyszülős Központot!
Az egyszülős családok nincsenek egyedül.
A pesti után most a budai is az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kezdeményezésére jött létre. Egy gyermeknek anyára…
Megnyitottuk a budai Egyszülős Központot!
Az egyszülős családok nincsenek egyedül.
A pesti után most a budai is az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kezdeményezésére jött létre. Egy gyermeknek anyára…
A Nemzeti Múzeum eddig lezárt részeit is megnyitottuk a látogatók előtt.
Egy országgyűlési képviselőnek arra is kell törekednie, hogy közvetlenül segítsen az embereknek. Ezért vagyok büszke arra, hogy a hadigondozottak erkölcsi kárpótlását és anyagi támogatását…
A baloldal belesodorná Magyarországot a háborúba!
Berg Dániel katonai felszerelések küldését sürgeti Ukrajnába, és azt követeli, hogy Magyarországon haladjanak át a hadiszállítmányok, amik hadi…

️ A Hortobágyi Deportálások Emlékhelye tervpályázat Bíráló Bizottsági ülésén.
A kommunizmus megszámlálhatatlan sok bűnt követett el. Az embertelen ideológia egyik kevésbé ismert bűne Magyarországon az…
👉 2010-ben a Magyar Kormány 1 millió új munkahelyet ígért; és teljesítette is, hiszen a foglalkoztatási ráta közel 12%-kal nőtt!
👉 Azt is ígértük, hogy legalább annyi új munkahelyet hozunk létre,…
Felgyorsítjuk a családi adóvisszatérítés folyamatát.
Elképesztő dolog történt ma a parlamentben. Szokott ugyanis, hogy az EU konzultációs testület ülésén a miniszterelnök rendszeresen beszámol - mások mellett - a frakcióvezetőknek arról, hogy a soron…