Magyar Péternek csak a látszat számít!

Egy közös fotóval és egy római hangulatú videóval akarja a hívő szavazók bizalmát elnyerni. Folytatódik az abszolút circus maximus. De mindez csak látszólagos elfedése annak, hogy konkrét döntései és retorikája szembemegy mindazzal, amit az emberi méltósággal és a közjó valós szolgálatával kapcsolatban a Szentatya és az egyház tanít.

Miközben Őszentsége, XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadja Magyar Péter miniszterelnököt, érdemes emlékeztetni arra, hogy megválasztását követően a kormányfő már számos alkalommal tett hitet a katolikus egyház tanításával összeegyeztethetetlen lépések mellett.

Támogatja az abortusz lehetőségének kiszélesítését, megnyitná az utat az eutanázia bevezetéséhez, elfogadhatónak tartja az azonos neműek "házasságát" és számukra az örökbefogadást. A gyermekvédelmi törvényből az általa irányított parlamenti többség épp a napokban emelné ki a homoszexualitás és transzneműség iskolai propagálását tiltó szakaszt.

Szinte minden jelentősm társadalmi vitatémában az egyházi tanítással ellentétes politikai irányt követ, az Országgyűlés minapi ülésén pedig egyfajta (ókori) istenségként azonosította magát. Az általa vezetett kormányzat megvonta a Pázmány Campus projekttől a kiemelt beruházási státuszt, megvonta az ösztöndíjat száz, üldözött keresztény közösségből vagy háborús térségből Magyarországra tanulni érkező fiataltól, leállította a Hungary Helps Program keretében zajló jótékonysági akciókat. Kampánya során több alkalommal támadott püspököket, papokat és világi híveket, politikai alapon kritizálta a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevelét, amelyben imára hívtak minden jószándékú embert a békéért.

Tiszteletben tartjuk a mindenkori kormányzat jogát ahhoz, hogy más értékvilágot valljon, mint az egyház. Sok olyan politikus látogatja meg a pápát, akik maguk nem katolikus irányban kormányoznak. Ugyanakkor szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a mai találkozó a miniszterelnök részéről képmutatás. Azt várjuk a magát kereszténynek valló kormányfőtől, hogy ne retorikai fordulatként emlegesse alma materét, hanem kormányozzon és viselkedjen piarista öregdiákhoz méltó módon!

Azon az éjszakán a miniszterelnöki székbe készülődő, korábban feleségét lehallgató, őt zsaroló, majd feljelentő, barátait eláruló, nézeteit megtagadó háromgyermekes édesapa részegen tinilányok lábai…

Az elmúlt harminchat évben az Országgyűlés töretlen gyakorlata volt eddig is, hogy közvádas bűncselekmények esetében felfüggesztették a képviselők mentelmi jogát. Ha valami nem romlott el, akkor nem…

A Tisza-kormány leállította a lakossági napelemes rendszerek támogatását

Veszélyezteti Magyar Péter és a táncoló egészségügyi miniszter a betegek ellátását, mert a FILMSZÍNHÁZ kedvéért ÉSZ NÉLKÜL szerelték be a klímákat a kórházakba. A Jánosban emiatt nem működik az MR!…

Érdemes nagyon figyelmesen elolvasni az IMF friss éves jelentését. Annál is inkább, mert ha nem figyelünk, és ezúttal igazuk lesz, a végén még a sokkterápiájukat is megkapjuk.

A jelentés szerint az…

Kőprofik az egészségügyben is…
(By Takács Péter):

️NEM ÉRTENEK HOZZÁ️

Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János…

️NEM ÉRTENEK HOZZÁ️

Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János Kórházban az áramingadozás miatt még…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média