Az Élet Menete idén is kiállás volt a felejtéssel, a közönnyel és a gyűlölettel szemben. A menet útvonala a dunai cipőktől az embermentők emlékművéig vezetett, fejet hajtva az áldozatok emléke előtt…

Nincs megállj? Mindössze egy hét alatt odáig jutott a bosszúállás, hogy az már közel sem csak a politikai szereplőket érinti. Az Élvonal Alapítvány szerződésének felbontása nemcsak a Nobel-díjas…

Nem lesz parlamenti ülés a héten! Egyetlen törvényjavaslatot sem sikerült még benyújtania a Tisza Pártnak, amiről tárgyalni lehetne!

2010-ben, az új Országgyűlés megalakulása utáni héten összesen 17…

Az Európai Parlament bevezette az „Európai Érdemrendet" – olyat, amit eddig csak szuverén államok adhattak.

Mi, a Patrióták Európáért képviselőcsopoport tagjai visszautasítjuk ezt: nem akarunk európai…

Vannak ügyek, amelyekben félre kell tenni a politikai vagy szakmai különbségeket, mert közös nemzeti érdek fűződik hozzájuk. Ilyen a magyar igazságszolgáltatás hatékony működése is. Magyarország…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média