️ Milyen érdekes: az elmúlt 16 évben a jogállamiság volt számára a legfontosabb, de most hirtelen "senkit nem érdekel".
2009-ben még Gyurcsány Ferenctől vett át díjat, 2026-ban már Magyar Pétertől…
A Financial Times írja…
✍️
👉 27 tételes kívánalomlistát nyújtott át az EU Magyar Péternek, és a jelek szerint és a mosolydiplomácia mögött hidegen bánnak vele. Sőt, a kétharmados felhatalmazását úgy tekintik, mint ami arra való, hogy még több EU-kívánalomnak eleget tegyen, hiszen megvan rá a lehetősége.
A brit pénzügyi lap úgy fogalmaz: "az Európai Bizottság „azonnali együttműködést” kezdett Magyar Péterrel a magyar választásokon aratott fölényes győzelme után, sürgetve őt az Ukrajnával való kapcsolatok helyreállítására és a régóta követelt reformok megkezdésére, hogy felszabadítsa a 35 milliárd eurós befagyasztott uniós forrást."
Majd így folytatódik: „Teljes körű felhatalmazása van a dolgok megváltoztatására... és mi az első naptól kezdve együttműködünk vele” – mondta egy magas rangú EU-tisztviselő. „A gondolkodásmód az, hogy növeljük a nyomást rajta. Ha ők teljesítik, mi is teljesítjük.”
Aztán: "„Sok előnyünk van” – mondta az EU-tisztviselő. „Nyomás nehezedik rá, és azt hiszem, gyorsan akar teljesíteni.”"
Mi szóltunk.
️ Milyen érdekes: az elmúlt 16 évben a jogállamiság volt számára a legfontosabb, de most hirtelen "senkit nem érdekel".
2009-ben még Gyurcsány Ferenctől vett át díjat, 2026-ban már Magyar Pétertől…
Köszönöm, hogy ennyien követitek a munkásságom! Az elkövetkező időszakban még fontosabb lesz, hogy összetartsunk!
️ Nem akarok ünneprontó lenni, de már most döccen az új “liberális, szabad, tiszás, európai” Magyarország logikája.
Magyar Péter (és az őt éltető városi értelmiség) szerint eddig az volt a baj, hogy…
️ „Azt szeretnénk most olvasni – bár nem számítunk erre –, hogy bocsánatot kérnek mindazok a kommentátorok és politikusok, akik azt jósolták, hogy Orbán Viktor elpusztítja a demokráciát Magyarországon…
Két emberfajta él, az egyik
önmaga elől elmenekszik,
a másikhoz nem ér a lárma,
mert elrejtőzik önmagába.
Az egyik élete malom:
Mindent felőrlő izgalom.
Rohan, s az élet fut vele,
pénzcsörgető kacér zene…
Ígéretes ez az újfajta "demokrácia"...
Együttérzésem a szerkesztőknek és műsorvezetőknek! Tartsatok ki!
Megszülettek a jövő reménységei.