Magyar Péter azt üzente a "propagandista" újságíróknak, hogy hamarosan új állás után kell nézniük. Remek ötlet, az a lényeg, hogy mindenki felfogja, gondolom én.

Hanem, kedves Péter.

A fenyegetett újságírók (nem propagandisták, hiszen az te vagy...) nevében hadd jegyezzek meg három apróságot.

Az első az, hogy egyetlen ember döntheti el, hogy meddig akarok újságíró lenni: én magam. Akkor hagyom majd abba az újságírást, ha a német söröskorsók gyűjtése vagy az olasz ételek főzése annyira ellustított, hogy már semmit nem akarok közölni másokkal. Hogy azonban ez a nap mikor jön el, nem egy törpe, idegbeteg barom, feleségverő tuskó, nárcisztikus ideggóc - vagyis te - dönti el. Amikor majd leteszem a lantot, te pont újra olyan senki leszel, amilyen voltál akkor, amikor térdig érő nyelvvel előre köszöngettél jobboldali politikusoknak, üzletembereknek, újságíróknak, azoknak, akiktől akkoriban hasznot és hatalmat reméltél.

A második megjegyzésem, hogy az a politikus, aki újságírókat fenyeget, függetlenül attól, hogy ő maga vagy az újságírók melyik politikai táborhoz tartoznak, pusztán azt jelzi ezzel a szöveggel, hogy fél a nyilvánosságtól és nem tűri a másként gondolkodást. Szoktasd magad a gondolathoz, hogy a szólásszabadságunkat soha nem tudod korlátozni, egyszerűen azért, mert nem lesz rá lehetőséged. A szemétségeid miatt egyébként is előbb-utóbb irtózatosan megégeted magad. Arra sem lesz időd, hogy magadat megmentsd, így aztán az érdekes kis magánfrázisok sem csíráznak tovább a fejecskédben.

Harmadszorra pedig hadd emlékeztesselek arra, hogy harminc éve újságíró vagyok. Mindig a munkabírásomnak, a tehetségemnek és a tudásomnak köszönhettem, amit elértem. Erre joggal lehetek büszke. Vagyis maradok, ahol voltam, vagyok, ez teljesen természetes. Te viszont soha életedben nem dolgoztál normális munkahelyen, a feleségedre való tekintettel megtűrtek valami hivatalban, vagy ugattál egész nap láncra kötve. Éppen ezért, valamint azért, mert férfiként, férjként, apaként megbuktál, egész álló nap hazudozol és gyűlöletet gerjesztesz a magyar társadalomban, inkább folyamatosan kussolnod kellene. Fogsz is hamarosan.

Ezt szerettem volna elmondani neked, Magyar Péter. Ne haragudj az érdes megfogalmazásért, de ahonnan én jöttem, az ilyeneket, mint te, általában lapáttal vágták pofán.

Szeretettel: Szentesi Zöldi László