„Ha a Nyugat azt akarja, hogy Oroszország elveszítse ezt a háborút, akkor Oroszország el fogja veszíteni. Európa és az USA több fegyvert tud előállítani, mint amennyit Oroszország valaha is képes lesz” – sírt-rítt a német hadiipari üzletember. De hát ki a fene akarná, hogy Oroszország hamar veszítsen? Ezt még a fegyvergyártó bácsi sem gondolja komolyan, max. a megrendelések ütemezésével, azok garanciáival lehet elégedetlen. Az állandósított háború nagyobb üzlet, mint a sitty-sutty megvívott, különben is, még a rutinos provokátoroknak is időbe telik az újabb hadszínterek felkutatása, a helyi gyújtópontok belobbantása a proxy (kihelyezett) háborúkhoz. Ki kell szemelni, fel kell deríteni a megfelelő országot, meg kell venni vagy le kell cserélni a helyi politikai garnitúrát, mondjuk puccsal, le kell gyártani az ideológiákat az érintett társadalmak beetetésére (lásd finanszírozzunk BÉKEKERETBŐL lőszerszállítmányokat Ukrajnának, hívjuk a háborút békének), akiknek majd az egész a bőrére megy (azaz a háborús cirkuszt virágnyelven, morálisan igazolni kell). Tiszta macera, a fene megeszi, nem lennék az USA kártyavárállamot üzemeltető hadurak helyében, mert fennáll a veszélye, hogy a nyakig adósságban csücsülő szuperhatalmat egyszer csak elfújja a saját háborús szele. Úgy elképzelem, ahogy a „nem létező háttérhatalom” hadurai, akik csak az összeesküvés elméletek lázas agyszüleményei, ugye, ülnek egy asztal körül, lötybölik a whiskey-t, rohadtul unatkoznak, mivel mindenük megvan az ég világon, és azon kívül, s azon morfondíroznak, hogy váltsák meg a golyóbist a saját hülyeségüktől, hogy maradjon valami a játszóterükből. Eléggé lapos a hangulat, mire az egyik bedobja, hogy kérdezzük meg a mesterséges intelligenciát, mi legyen a következő lépés! De már röhögni sincs kedvük. Hát, nekem sem.