MA VAN A... Költészet Világnapja!
Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését.
1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.

Sebestyén Balázs:
“A himnuszunk szép, de minden alkalommal üvöltve, sírva hányok rajta.”
- Szerencsére sok millióan vagyunk, akiknek nemzeti fohászunk erőt és hitet ad, ilyen ocsmány gondolatok helyett…

Milyen lenne a világ feketében vagy fehérben?

Bizony unalmas. 🥱

A világ sokszínű, ezerarcú, benne mindannyian egyediek, de egyformán értékesek vagyunk.

Ma van a Down-szindróma világnapja.
Húzz ma…

NYÍLTAN A RENDŐR-AKADÉMIÁN

Megnyitotta kapuit a Rendőrképző Akadémia Adyligeten a látogatók előtt. Elsősorban a hivatás iránt érdeklődő diákokat várták, akik így testközelből szerezhettek élményeket,…

Egyenlőbbek az egyenlők között: az USA a dúsított uránja 50%-át ma is az oroszoktól veszi, minket, európaiakat pedig letiltanak róla… Ja, és a szankciók nem vonatkoznak a Bidenék féle körökkel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média