Én nem politizálok! – számtalanszor kaptam ezt a hárítást, ha szóba került a téma. Aki nem politizál, azzal politizál, hogy nem politizál – jegyzem meg mindig, és nem vagyok ezzel éppen népszerű. Pedig bárminemű politikai berendezkedés nélkül nihill van, anarchia, önfelemésztő káosz. A politikától elfordulókból a csalódottság sugárzik, mert hiteltelenné váltak szemükben a politikusok. És itt a kulcs: a bűn az ember természetére, és nem a politika természetére vezethető vissza. A bűnös politizálás az ember bűnös természetből fakad. S milyen a bűnös politikus? Öncélú. Ez nem büntetőjogi, hanem morális kategória. Fontos különbség.

Meggyőződésem, hogy az igazságtalan, öncélú politizálás ellen lehet és kell harcolni, az igazságra törekvő politikát pedig védeni, mi több, művelni illik és szabad. Azért írom, hogy igazságra törekvő, mert a „mindenkinek megvan a maga igazsága” világában nincs egyetlen, kizárólagos igazság. Ám a többség számára elfogadható, szerethető igazság van. Ez az az abszolútum, ami sehol sincs leírva, mégis olyan, akár az a bizonyos kő, ami körül a „víz szalad”. Érezzük a szívünk legmélyén. Ott ül, ott pihen, időtlen idők óta, mozdulatlan.

Beiktatták Trumpot. Putyin a helyén van. Mindkettőt gigantikus erőkkel próbálták leszedni a politikai térképről. A puszta létük gigantikus válasz. Bennünk ugyanez a küzdelem zajlik le, nap, mint nap. Hiszen amilyenek vagyunk mi, olyan a társadalom. Amilyen a társadalom, olyan a politika. Rajtunk múlik minden. Ha öncélúak vagyunk, öncélú politikumot termelünk ki. Ha viszont szolgálatra szerződünk – nem a hataloméhes megtévesztés szintjén, hanem valóban -, akkor a politika sem lesz más, mint szolgálat. Végsősoron szerethető, szelíd dolog akkor is, ha kemény az aréna, amiben a napi csatározások zajlanak.