...mármint nem a pólóét, nyilván, hanem a 4:0-ás eredményét.
Nem arról van pusztán szó, hogy hú de jó, győzött a magyar válogatott, ráadásul egy erősebb csapat ellen.
És végképp nem arról, hogy szerencsénk volt, vaktyúk is talál szemet, stb.
Kétszer is legyőztük Angliát, néhány napon belül. És a győzelem, a győzelmek részletei jelentik a lényeget.
A hazai 1:0-ás győzelem után még lehetett volna azt mondani, hogy véletlen, mázli... majd pedig egy kijózanító, méretes zakóval hazajönni az angliai visszavágóról; ahogy azt az ideiglenesen hazánkban állomásozó globalista helytartók – azaz a magyarországi baloldali ellenzék – szerette volna.
És még a kinti, 1:0-ás vezetés után is bekövetkezhetett volna az, amit évtizedeken keresztül megszokhattunk: hogy egy szerencsésebb pillanat, egy fellángolás kérészéletűnek bizonyul. Hogy a kondíció hiánya, de még inkább a kishitűség összeroppantja a csapatot, nem bírják végig, és a kőkemény, profi ellenfél felülkerekedik, a remény, az eufórikus pillanat pedig tovaszáll.
De nemhogy ez nem történt, hanem még több erőt, lendületet, magabiztosságot adott a vezető gól, hogy aztán a második félidőben totálisan kiteljesedve, a magyar válogatottól utoljára talán az 1982-es spanyolországi vébén, az El Salvador elleni 10-1 során látott, szinte már-már jutalomjátékot mutassanak a fiúk... a világbajnoki ezüstérmes Anglia ellen!
Basszus, itt nem csak egy átok tört meg (az már a 2016-os EB-re történő kijutásnál megtört), hanem egy óriási paradigmaváltás történt.
Az elmúlt két EB-re kijutott magyar válogatott még „csak” egy szerethető, szívből-lélekből játszó, akár erején felül is teljesítő, ezért méltán ünnepelhető csapat volt. Akikben benne volt ugyan egy-egy meglepetés, egy-egy siker, néha a szerencse is mellé állt (ami a focinak mindig szerves része), de bármikor megtörténhetett az ellenkezője, egy-egy váratlan, csúnya kudarc is. Most viszont, amellett, hogy továbbra is egy végtelenül szerethető és lelkes, de emellett vérprofi csapatot láttunk, benne néhány kimagasló játékossal.
Nem túlzás: a magyar foci az elmúlt évek során, szép csendben, „sunyin”, a rosszakarók és károgó balosok orra alatt világszínvonalú lett. A 4:0 tényleg az új 6:3.
Ezt ünneplendő, persze, hogy kitaláltunk rá egy pólót! És persze, hogy azonnal föl is vettem – még a nem kifejezetten nemzeti gondolkodású vásárlóközönséggel bíró Káptalantóti piacon is ebben toltam!
Neked is lehet, vedd föl, próbáld ki Te is: a libsik (Fajkasházy Tivadjjal az élen) hiperventillálnak tőle.
Itt megtalálod:
webshop.politikaihobbista.hu