…mindig van hova fejlődni. 🥰

Erről a képről is látszik, hogy nemcsak jó képzés biztosítunk, hanem egy nagyon összetartó közösség alakul a Megafon köré!

Az alapképzések mellett speciális oktatások is zajlanak, amelyeken főként azok vesznek részt, akik már saját oldalt üzemeltetnek valamelyik közösségi platformon. Hajtanak, küzdenek a baloldal ellen, de ami még talán ennél is fontosabb, a közös cél mellett segítik, biztatják egymást. Vállt vállnak vetve harcolnak és mindemellett nem sajnálják az energiájukat és a szabadidejüket a saját fejlődésükbe fektetni.

Talán mondanunk sem kell, mennyire büszkék vagyunk!💪😎

Jobb érzés Kinga Szerint Polgári Demokrata Tiszta Tudat Politika Apostola

Mi vagyunk a Megafon

Összevont poszt

Tordai Bence teljesen kikészült!
A parlamenti pártoknak járó támogatások csökkenése annyira megviseli, hogy bedurcizott.
Eddig 4,5 millió forint támogatás jutott egy baloldali politikusra, miközben egy…

Tordai Bence teljesen kikészült!

Tordai Bence teljesen kikészült!
A parlamenti pártoknak járó támogatások csökkenése annyira megviseli, hogy bedurcizott.

Benzinárak a nyaralás tervezéséhez:
- Horvátország: 715 forint
- Görögország: 962 forint
- Ausztria: 818 forint
- Olaszország: 804 forint
- Spanyolország: 845 forint
- Magyarország: 480 forint…

A csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt hétfőn Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetértett azzal az uniós javaslattal, hogy Ukrajnának és Moldovának adják meg az…

Ez az idős úr tökéletesen megmutatja, milyen szellemi és morális állapotban van manapság Amerika sok tekintetben……
Nem rajta nevetek, Amerikáért aggódom, de elsősorban azokért, akiknek a szövetségi…

"Kamudöntés, ostobaság, halottnak a csók, látszatintézkedés, orbitális átverés, szemfényvesztés, hasztalan intézkedés, stb."

Így jellemezte az ellenzék a bevezetett árstopokat. Kormányzásuk alatt is…

A 2015-ben indult Három Tenger Kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Európa meglévő kelet-nyugati közlekedési és energiaszállítási infrastruktúrája mellett mihamarabb épüljenek ki az észak-dél…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média