22 éve, az első Orbán kormány alatt építették vissza és avatták fel a lebombázott, Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hidat. 🤝

A több, mint fél évszázadon keresztül romokban hevert híd újjáépítése a határok feletti nemzetegyesítés egyik szimbolikus és kiemelt jelentőségű eseménye!

(Szomorú aktualitás: Pár évvel később, a Bajnai kormány idején olyan mélypontra jutottak a szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok, hogy a szlovákok a komáromi hídon 2009 augusztusában nem engedték át Sólyom László akkori magyar köztársasági elnököt, hogy együtt ünnepeljen a felvidéki magyarokkal, és felavassa az új komáromi Szent István szobrot.)

Van, akinek meglepetés, számunkra viszont nem az: a legrövidebb út a magyar és a szlovák szívek között nem más, mint a labdarúgás ️ Aki járt már itt, Kassán futballmeccsen, az pontosan tudja

22 ezer eurót kellene fizetnie minden visszautasított illegális bevándorló után azoknak a tagállamoknak, akik szembemennének a kötelező elosztási mechanizmussal. Felháborító!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média