Kassa az élvonal
️
Kassa az élvonal
️
Irány Baranya! 
Novák Katalin elnök asszony kíséretében részt veszek a Klaus Iohannis román államfő látogatása alkalmából tartott fogadáson. 🤝
Párbeszédre és együttműködésre van szükség Bukaresttel is az európai…
Közel-Kelet-EU
Repülőjegy
️: 200 ezer Ft
Embercsempész díj
: több millió Ft
Sokkal többe kerül illegálisan
érkezni az EU-ba
, mint legálisan
️
22 ezer eurót kellene fizetnie minden visszautasított illegális bevándorló után azoknak a tagállamoknak, akik szembemennének a kötelező elosztási mechanizmussal. Felháborító!
2024-ben el kell menni a választásokra, és meg kell mutatni a bürokratáknak:
Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak.
A válságok korában a legnagyobb érték Magyarország békéje és biztonsága.
Meg kell védenünk
️
Nyárlőrincen tartottuk a 93. polgármesterek találkozóját.
Napló/2200: Felemelő érzés volt, hogy Izsákon szép számú és lelkes közönségnek mutathattuk be Bérces Lajos nyugalmazott református lelkész kötetét.
Nagyjából egy időben kerültünk Lakitelekre Bérces…
Az ország alapvetően vidéken van. Ezért még ősszel a kormány elé kerül egy a Dél-Dunántúlra, Baranya, Tolna, Somogy vármegyékre vonatkozó komplex területfejlesztési program. ✌️