Jó helyi tervek, sikeres lobbi, segítőkész kormányzat.

A 40 éve várt kisbattyáni útfelújítás során 4️ km-es szakasz újulhatott meg, mely a helyieknek, a cégeknek, intézményeknek, de a turistáknak is fontos fejlesztés.

A komlóiaknak eddig is sokat segítő Dr. Dukai Miklóssal a belügyminisztérium államtitkárával és Polics József Komló polgármesterével adtuk át hivatalosan az új utat.

A Hoppál-Polics tandem azon az úton halad, ami Komló további fejlesztését biztosítja.

Ne térjünk le róla Menjünk tovább előre, ne pedig hátra

Hajrá, Komló

🟠 A magyar kormány gazdasági intézkedéseinek köszönhetően összesen 140 milliárd forint marad félmillió 25 évnél fiatalabb munkavállalónál.

Így az átlagbért kereső fiatalok nettó jövedelme több mint…

Az Európai Parlament számára készült tanulmány szerint Magyarországon a járvány ellenére is 2,4 százalékkal csökkent a fiatalok körében a szegénységi kockázat!

Mától érkezik az 5%-al emelt nyugdíj!
A banki átutalások mellett az emelt juttatás postai kézbesítése is ma kezdődik!
A magyar kormány megbecsüli az időseket!

Az Európai Parlament számára készült, a koronavírus-járvány fiatalok gazdasági és szociális helyzetére gyakorolt hatásait vizsgáló tanulmány szerint ugyan e társadalmi csoport általánosságban jobban…

„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög,
S ne bántson könny, mely értetek pereg.”

Dr. Zempléni Miklósnak, a 2. hadsereg egykori orvosának „A boldog…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média