Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra!

Januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér.

A minimálbér így magasabb lesz, mint a Gyurcsány-féle baloldal által fizetett 2010-es átlagbérnél.

Kiss György 16 éves, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium honvéd kadét programjának kiváló tanulója. Néhány hónapja súlyosan megbetegedett, de ma már készül a gyógyulása utáni életre. Magyar…

Ma elindul az eddigi legnagyobb hazai napelemes pályázat. 35 ezer család kaphat 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást. A 200 milliárdos pályázat az átlagbér alatt keresőket segíti, és az is…

Hátráló és fogyatkozó Unió helyett cselekvő, erős és bővülő Európát!

Mi, a V4-ek erős szövetséget alkotunk az EU-ban. A sok közös munka nyomán pedig barátságok is köttetnek. Ma este a cseh, a lengyel és a szlovák kollégámmat itthon látom vendégül egy jó vacsorára

Továbbra is a gázellátás biztonságának fenntartásáért és fejlesztéséért dolgozunk!

️ Célunk az energiafüggetlenségünk stabilizálása. Hazánk érdeke az, hogy a megfizethető árak mellett egy…

✍️Orbán Viktor Szamizdat 14. címmel megjelent írásában rámutat arra, hogy a Németország és Közép-Európa közötti törésvonalat a 2015-ös migrációs válság nyitotta meg.

Ekkor derült ki ugyanis, hogy míg…

A Vidékfejlesztési Kormánybizottságban együttes erővel azon dolgozunk, hogy megerősítsük a magyar agráriumot. S hogy mindenki úgy érezze , nyertese ennek a folyamatnak éljen akár a legkisebb…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média