Az élőlények, melyek nélkül nincs élet.
Ha megóvjuk a méheket, megóvjuk a természetet is.

A Föld mezőgazdaságának hetven százaléka (vitatott adat!) ma kizárólag a méhektől függ, akik beporzó tevékenysége nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő megtizedelődne a világon.

1994-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal tartotta meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt, aminek célja: tavasszal, amikor zsongnak a méhek a gyümölcsfákon, a virágokon, az emberek elkezdik munkájukat a kertekben – hívjuk fel a figyelmet a szorgos kis rovarokra, a méhekre. Nap, mint nap találkoznak velük az emberek, de a természetben betöltött szerepükre, védelmükre kevesen gondolnak.

Büszkeséggel tölti el a magyar méhészeket az a tény, hogy a világon elsőként hívták fel a beporzók, azon belül a mézelő méhek védelmére a figyelmet egy róluk szóló nap létrehozásával. Azóta, a világ minden országában elterjedt a beporzók védelmének hangsúlyozása, sőt, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) május 20-át a Méhek Világnapjának nyilvánította 2017-ben!

Forrás: omme.hu

Az EESZT felületén keresztül 6 Baranya megyei kórházba is foglalható oltási időpont (természetesen Mohácsra is).
A hétvégén Sinopharm, a jövő hét elején pedig Astra Zeneca vakcinákkal oltják majd a…

A táncművészet egyik kiemelkedő magyar műhelye a Pécsi Balett.

Magyarország első modern balettegyüttese 1960-ban alakult a Pécsi Nemzeti Színház tánctagozataként. Az alapító Eck Imre művészete idézte…

400 ezer Magyarországnak, 200 ezer grúz barátainknak! Rövidesen felszállás Pekingben

Újabb lépéssel közelebb a megvalósulás felé

Magyarország Kormánya nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította azt az útfejlesztési programot, amelynek eredményeként régóta várt…

️A legkisebb települések is fontosak

A déli határtól néhány kilométerre fekvő Hódunán és Budzsakon jártunk. A Hercegszántóhoz tartozó településrészekre tervezett fejlesztésekről egyeztettünk Varga…

Köszönet és elismerés a mentősöknek

A mentődolgozók közösségének ereje és értéke a szakma iránti elhivatottságban, az összetartásban és a segíteni akarásban rejlik. A jelenlegi járványhelyzet is…

Az oltás életet ment!

Minél többen regisztrálunk és oltatjuk be magunkat, annál hamarabb kapjuk vissza a régi életünket!

Több mint 470 millió forintos beruházás valósult meg Bácsbokodon

A Sole-Mizo Zrt. 5 milliárd forintos beruházás keretében fejlesztette 3 telephelyét, amelyhez a kormány összesen 2,2 milliárd forintos…

Több tiszteletet a vidéki embereknek!

Jakab Péter egy interjú során a vidéki embereket tudatlannak, egyszerűnek nevezte. A Jobbik elnöke szerint a nagyvárosokban „az emberek azért tájékozódnak,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média