Komlón olyan közösséget építünk, amely a jövő gyarapítását szolgálja. A város kitüntetettjei életpályájukkal példát mutatnak mindannyiunk számára. Együtt írjuk Komló második aranykorának történetét! #hajrákomló #jószerencsét

Azt gondoljuk, hogy többek akarunk lenni az uniós tagságunk által, nem pedig kevesebbek, mi jobban a kezünkbe akarjuk venni a saját sorsunk irányítását, nem pedig átengedni másoknak. Tehát az Európai…

Elhunyt Prof. Dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere.

Onkológusként nemcsak betegek ezreit gyógyította, hanem tudományos kutatómunkájával is…

Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok

Petőfi Sándor szülővárosa ismét példát mutatott: Brüsszelből is érdemes lenne tanulni, miként mulatnak és vigadnak együtt békességben szlovák, román, német…

Elmlékezzünk Prof. Dr. Kásler Miklósra!

Elhunyt Prof. Dr. Kásler Miklós, Széchenyi-díjas orvos, onkológus, az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója, volt emberi erőforrások miniszter, az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média