Azt gondoljuk, hogy többek akarunk lenni az uniós tagságunk által, nem pedig kevesebbek, mi jobban a kezünkbe akarjuk venni a saját sorsunk irányítását, nem pedig átengedni másoknak. Tehát az Európai Unióval és Európával nekünk terveink vannak

Elhunyt Prof. Dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere.
Onkológusként nemcsak betegek ezreit gyógyította, hanem tudományos kutatómunkájával is…
Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
Petőfi Sándor szülővárosa ismét példát mutatott: Brüsszelből is érdemes lenne tanulni, miként mulatnak és vigadnak együtt békességben szlovák, román, német…
Isten veled, Miniszter úr!
Elmlékezzünk Prof. Dr. Kásler Miklósra!
Elhunyt Prof. Dr. Kásler Miklós, Széchenyi-díjas orvos, onkológus, az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója, volt emberi erőforrások miniszter, az…
Első lakás? Most tényleg itt a segítség!
Ilyen támogatás még soha nem volt elérhető Magyarországon!
A FIX 3%-os lakáshitel – már elérhető a bankokban!
Akár 50 millió forint is igényelhető fiataloknak…