Azt eddig is tudtuk, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke listázná a zsidó képviselőket. Az újonnan napvilágot látott felvételek alapján azonban az is kiderült, hogy a világ összes zsidóját veszélyforrásnak tekinti.
A dollárbaloldal és a dollármédia hallgat erről, inkább a keblére öleli Gyöngyösit.
Szerintünk ez tarthatatlan! Ennek nincs helye a közéletben!

Ismét meghosszabbítottuk az öntözésfejlesztési pályázati lehetőségeket

A szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt továbbra is kiemelt…

A DK veszélyes az országra. Látjuk, kik gyülekeznek ott, és emlékszünk még arra is, hogy hogyan kormányozták félre az országot.

A momentumosok akciója inkább a vigasságok körébe tartozik.…

✍️ Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.

Kosztolányi Dezső

Fontosak a helyi munkahelyek
A Ganzban tettem látogatást, ahol Pencz Rudolf ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a jövőbeli tervekről, lehetőségekről.
Hajrá, Baja!

A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen arról a több mint százezer magyarról, akik a Benes-dekrétumok következtében szülőföldjük elhagyására kényszerültek.

A…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média