A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen arról a több mint százezer magyarról, akik a Benes-dekrétumok következtében szülőföldjük elhagyására kényszerültek.
A…
Jövő héten szerdán a Danube Institute rendezvényén a néhai Sir Roger Scruton brit filozófus munkásságáé lesz a főszerep.
Daniel Mahoney amerikai professzor és díjnyertes író, valamint Hörcher Ferenc, a politikai filozófia professzora együtt vizsgálják meg korunk egyik legmeghatározóbb konzervatív gondolkodójának örökségét, aki nemcsak az egyesült királyságbeli, hanem a vasfüggöny mögötti tudósok munkásságára is nagy hatást gyakorolt. Ő volt ugyanis az első nyugati konzervatív gondolkodó, aki intellektuálisan is nyitott az egykori keleti blokk konzervatív hagyománya felé. Felismerte a térség gondolkodásának értékeit, és saját eszközeivel támogatta azok újrafelfedezését.
Az előadásra a Scruton közösségi tér kávézójában kerül sor, amely azzal a céllal jött létre, hogy itthon Magyarországon is ápolják a scrutoni örökséget.
Az eseményt mindenkinek jó szívvel ajánlom!
A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen arról a több mint százezer magyarról, akik a Benes-dekrétumok következtében szülőföldjük elhagyására kényszerültek.
A…
Kocsis Máté: nekünk mindegy, milyen jelentéseket íratnak rólunk.
Nem hagyjuk magukra a gyermeküket normálisan nevelő szülőket.
A mai nap Kecskeméten indul, ott, ahol a Mercedeseket gyártják
Ráadásul már megindult az építkezés, amivel megduplázódik a gyártóterület, ezzel pedig a kecskeméti gyár lesz az egyik legnagyobb és egyik…
A dollárbaloldal, amikor politikai alapon visszatartatja az EU-s forrásokat, akkor minden magyarnak árt. Ez az igazi magyarellenes politika. Szégyeljék magukat
A Ménesbirtok iskolájában minden egy helyen található: a tantermek és a tanműhelyek, a könyvtár, a tornacsarnok és egy otthonos, 150 férőhegyes kollégium.
Nem veszünk részt semmilyen olyan cselekményben, amely a háborút meghosszabbítja. - Orbán Viktor -
Úton a Zala vármegyei Orbányosfára, ahol testvértelepülési megállapodás ünnepélyes aláírására kerül sor Orbányosfa és Tusnádfürdő között. ✍️
Köszönöm a megtisztelő meghívást! 
Az ember nem élhet kötődések nélkül, a kötődések tanítanak meg rá, hogy valahová tartozzunk.
Tízezer fát ültetnek el az idén a Településfásítási Programban! 


A márciusi inflációs adatok összhangban vannak a kormány várakozásaival, januárban tetőzött az infláció, majd elindult a mérséklődés.