Megtartotta első ülését a Növekedési és Versenyképességi Kabinet Nagy Márton miniszter úr vezetésével. Magyarországnak a válságos időben is meg kell őriznie a korábbi évek gazdasági sikereit!
: Papp…
Megtartotta első ülését a Növekedési és Versenyképességi Kabinet Nagy Márton miniszter úr vezetésével. Magyarországnak a válságos időben is meg kell őriznie a korábbi évek gazdasági sikereit!
: Papp…
A magyar közéletet gyakran éri az a vád, hogy hiányoznak a viták az egyes politikai oldalak között. A Tranzit minden évben cáfolja ezt. A mostani évadnyitón is 6 olyan nagyobb vita lesz, amelyen…
A foglalkoztatás a nemzetközi válság közepette is csúcsra jár Magyarországon.
A baloldal „gazdatüntetése” sokkal inkább hasonlít a gazdák eltüntetésére, mint egy valódi demonstrációra.
A megmozdulás főszervezőjét, Szabó Bálintot, a korábbi MSZP-DK-s politikust már a…
Jakab Péter alapos gondolkodás után belépett az általa alapított mozgalomba. Lehet majd puccs is saját maga ellen.
️
Németországban nemsokára olyan törvényt vezethetnek be, amely lehetővé teszi, hogy bármely polgár évente egyszer hivatalosan név- és nemváltoztatást kérhessen, mindezt bármilyen műtét, hormonterápia,…
Lezárult a pótfelvételi időszaka – megjelentek a ponthatárok! Érdemes elmélyedni az adatokban!
Míg tavaly 6127-en nyertek felvételt ebben a szakaszban, addig idén 6405-en, közülük 2207-en állami…
Egyre erősebb az olasz jobboldal, közelít az 50 %-os arányhoz a támogatottságuk. 
Dobogós a magyar gazdasági növekedés az Unió Statisztika Hivatala szerint, ezzel megelőztük Németországot és az unió átlagát is. Hazánk gazdasága az elhúzódó háború ellenére is növelte a…