Németországban nemsokára olyan törvényt vezethetnek be, amely lehetővé teszi, hogy bármely polgár évente egyszer hivatalosan név- és nemváltoztatást kérhessen, mindezt bármilyen műtét, hormonterápia, orvosi igazolás vagy szakértői vélemény nélkül. A június végén benyújtott törvényjavaslat értelmében ezt nemcsak a nagykorúak, de szülői beleegyezéssel már a 14 éves kor feletti gyermekek is megtehetnék.

Úgy tűnik, ez már a német lakosságnál is kiverte a biztosítékot. Prof. Nüsslein-Volhard Nobel-díjas német biológus legutóbbi interjújában nem hagyta szó nélkül a tervezetet, és a kiskorúak nemváltoztatását egyenesen „őrültség”-nek nevezte.

Arról is kikérték a véleményét, hogy a jelenlegi politikailag korrekt megfogalmazás szerint egy biológiai férfi nem "nőnek érzi magát", hanem ilyen esetben a személy egyáltalán nem férfi, hanem valójában nő. A Nobel-díjas biológus így fogalmazott: „Ez nonszensz! Ez csak egy vágyálom. Vannak olyan emberek, akik szeretnék megváltoztatni a nemüket, de ez nem lehetséges. XY vagy XX kromoszómájúak maradnak”.

Az ügy kapcsán reagált Sven Lehmann zöldpárti queerügyi kormánybiztos kijelentésére is, aki azt állította, hogy „Tudománytalan azt gondolni, hogy két nem létezik. Sokféle nem létezik”. A professzor szerint éppen a kormánybiztos kijelentése a tudománytalan, és azt mondta, „Lehet, hogy Herr Lehmann úr kihagyta az alapfokú biológiaórákat.”

Németországban tehát ismét a józan ész határait feszegetik.

Mi, magyarok pedig továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy az anya nő, az apa férfi, a gyermekeinket meg hagyják békén!

Interjú: https://www.emma.de/artikel/viele-geschlechter-das-ist-unfug-339689?fbclid=IwAR1lacYOrXe_i6De2T7ZiU9m3d_r6eSyrvy0qURJ_khW2u8L0WgLhDPjY44

Lezárult a pótfelvételi időszaka – megjelentek a ponthatárok! Érdemes elmélyedni az adatokban!

Míg tavaly 6127-en nyertek felvételt ebben a szakaszban, addig idén 6405-en, közülük 2207-en állami…

Dobogós a magyar gazdasági növekedés az Unió Statisztika Hivatala szerint, ezzel megelőztük Németországot és az unió átlagát is. Hazánk gazdasága az elhúzódó háború ellenére is növelte a…

Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke az olaszországi Radio 24-nek nyilatkozott: Magyarország hatékony családpolitikája a termékenység növelése terén egész Európában a legjobb eredmé…

A legutolsó simításainál jár a Bethlen utca - Egyetem sugárút közötti szakasz megújítása.
Mostantól sokkal gördülékenyebben, rendezettebb körülmények között közlekedhetünk itt is.
Köszönjük a…

A 90 éves Andrásfalvy Bertalan akadémikust, néprajztudós professzort, rendszerváltó kultuszminisztert, pécsi díszpolgárt, parlamenti körzetem képviseletében megtisztelő elődömet köszöntöttük hatalmas…

Mindent megteszünk azért, hogy enyhítsük a gazdálkodókat ért károkat. A korábban kihirdetett aszályhelyzettel is őket segítjük.

Mivel már a nyár végén aszályhelyzetet hirdettünk:

👌 megalapoztuk a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média