☝️Jöjjön a bocsánatkérés

👉Ellenzéki politikusok Magyar Pétertől Dobrev Kláráig, véleményvezérek Juhász Pétertől Pottyondy Edináig aktívan részt vettek az elmúlt 30 év legaljasabb rágalomhadjáratában. Ma már tudjuk: vádaskodásaik alap nélküli pletykákon és álhíreken alapultak, melyek egy részét ők maguk gyártottak le. Mindezt politikai számításból tették.

A jogi következményekkel szembe kell majd nézniük. Az erkölcsi jóvátétel ideje azonban már most eljött!

☝️Ne csak a politikai ellenfeleiktől kérjenek bocsánatot, akiket be akartak mocskolni, hanem a saját szavazóiktól, sőt minden magyar embertől is! Hiszen őket sunyi, manipulatív módon, politikai számításból át akarták verni.

Ha volt bennük bátorság gátlástalanul hazudni, akkor most legyen erre is!

😶‍️Azt meg talán leírni is fölösleges, hogy egy ilyen rágalomhadjárat után egy jóérzésű ember nem csupán bocsánatot kér, hanem le is mond, vissza is vonul a közélettől. Ez persze nem fog megtörténni, így marad még feladatunk a választásokig!

Tarr Zoltán, avagy a bicskanyitogató hazaárulás tankönyvi esete.
Történt, hogy az Európai Parlament kulturális bizottsága együttes ülést tartott az ukrán parlament oktatási bizottságával. És persze…

Magyarország sokáig a béke szigete volt. Most viszont a gyűlölet és az erőszak itt kopogtat az ajtónkon.
Ebből elég volt
Csírájában kell elfojtanunk az erőszak politikáját, ha meg akarjuk őrizni…

Ma ünnepélyesen átadtuk Jászladányban fél milliárd forintból megvalósult „Élhető települések” projekt fejlesztéseit.

A beruházásnak köszönhetően megújult a József Attila Művelődési Ház és a mellette…

Az elmúlt tíz évben közel száz oktatási beruházást valósítottunk meg Dunakeszin és környékén – mert a jövő a gyermekeinké.

Idén is Kutatók Éjszakája!

Kutatók Éjszakája az egyik legkiemelkedőbb országos tudománynépszerűsítő esemény, amelyre idén 2025. szeptember 26–27-én kerül sor.
Országszerte számos helyszínen várják a…

Zöld Óvoda pályázat 2025!

Az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium idén is meghirdeti a „Zöld Óvoda”, „Címmegtartó Zöld Óvoda” és „Örökös Zöld Óvoda” címek elnyerésére szóló pályázatot.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média