Kiábrándult a Demokratikus Koalícióból, ezért új pártot alapított Hazai Iván András óbudai egykori alpolgármestere. Magyarország élőben című műsorunk vendége volt a Valódi Demokrata Párt elnöke.

„A DK-ból egyre inkább hiányzik a lélek” – mondta Hazai Iván András volt párttag a HírTV stúdiójában.

Jogállamiság kiskáté

Túl a jogászkodáson: de facto jogállam az, amelyik a saját törvényeit be tudja tartatni az adott ország minden négyzetcentiméterén.
Ebből két fontos dolog következik:
a. a nem…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye