Feljelentést tett Tiszafüred polgármestere Magyar Péterék rendezvénye után. Ujvári Imre elmondta: Magyar Péterék egy nyilvános illemhelyből használtak áramot, amiért nem fizettek. A helyi Tisza-sziget tagja, amint megtudta, hogy fizetnie kell a helyszínért, valamint a használati eszközökért, fenyegetőzésbe kezdett. Magyar Péter emberei mindemellett behajtottak autóval egy természeti parkba is, annak ellenére, hogy ez tilos.

A debreceni Campus Fesztivál 2025 zárónapján, július 19-én Majka koncertjén többször is szidalmazták a kormánypártot, amire a rapper még rátett egy lapáttal. Azóta már reagált a Campus Fesztivál Majka…

Az agrártámogatásokat több mint húsz százalékkal, 33 ezer milliárd forinttal csökkentené Brüsszel - erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója. Szűcs Gábor szerint míg a gazdák…

Ahelyett, hogy elítélte volna Majka miniszterelnököt kivégző előadását Magyar Péter, inkább a fesztivál szervezőinek elhatárolódását bírálta. Ráadásul Majoros Péter úgy imitálta egy miniszterelnök…

A közvélemény és a hatóságok is fokozott figyelemmel kísérik az Air Indiát az ahmedabadi repülőgép-katasztrófa után, amely 260 ember életét követelte. Az Air India légitársaság fél éven belül kilenc…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye