Az agrártámogatásokat több mint húsz százalékkal, 33 ezer milliárd forinttal csökkentené Brüsszel - erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója. Szűcs Gábor szerint míg a gazdák támogatását Ukrajnának és Zelenszkijnek adná Brüsszel, addig Magyar Péter evezget és pózolgat a kameráknak, holott neki lehetősége lenne felszólalni a magyar gazdák érdekében.

Ahelyett, hogy elítélte volna Majka miniszterelnököt kivégző előadását Magyar Péter, inkább a fesztivál szervezőinek elhatárolódását bírálta. Ráadásul Majoros Péter úgy imitálta egy miniszterelnök…

A közvélemény és a hatóságok is fokozott figyelemmel kísérik az Air Indiát az ahmedabadi repülőgép-katasztrófa után, amely 260 ember életét követelte. Az Air India légitársaság fél éven belül kilenc…

Hangulatjelentés a magyar gazdaságról: így látják most a helyzetet a cégek és a lakosság

Hamarosan érkezik a második negyedéves hazai GDP-adat, ami a várakozások szerint nagyon enyhe bővülést mutathat.…

Pályafutása elején Korda György lírai tenorjára az Operaházban is felfigyeltek. Lehetősége lett volna ezt a komolyzenei műfajt választani, de ő inkább a táncdalnál maradt, és olyan slágerekkel írta be…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye