Mi kizárólag Magyarország érdekeit képviseljük és nem lehet más a célunk, mint hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.

„Tiszteletben tartjuk, ha más országok másképp döntenek, de nekünk Magyarország biztonsági érdekeit kell szem előtt tartani” – fogalmazott a miniszter.

Mindenkinek, de különösen azoknak, akik szerint a hetvenes években már nem volt diktatúra Magyarországon. Éppen ötven évvel ezelőtt, 1972. március 15-én két diák letöltendőt kapott azért, mert…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye