Éppen ötven éve történt: a Petőfi koszorúiért letöltendő járt. Így került két egyetemista a Kozma utcába, a politikaiak közé.

Mindenkinek, de különösen azoknak, akik szerint a hetvenes években már nem volt diktatúra Magyarországon. Éppen ötven évvel ezelőtt, 1972. március 15-én két diák letöltendőt kapott azért, mert bejelentés nélkül, szabadon emlékezett a forradalomra. Persze nem 15-én, hanem az azt követő koncepciós eljárásban ítélték el őket.

Mi volt a bűnük? Szalay Miklós fizikushallgató az örökmécsesnél szónokolt. A fiatal Ulveczki Gábort is elítélték, az ő vétke az volt, hogy Babits Mihály Petőfi koszorúi című költeményét „osztogatta” a megemlékezők között.

Nem kis bátorság kellett ehhez a Munkásőrség világában, ahol egy-egy verés ennél kisebb dolgokért is kijárt a lázadóknak.

Szalay a Kozma utcába került, a politikaiak közé, ahol egy „Alföldi” nevű fogdaügynök jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógép-szerelő lett. Ez egy tisztességes, és nem is rosszul fizető szakma, de általában nem fizikus-hallgatók választják. De a történet nem szomorú, mert ahogy olvastam, nem megkeseredett ember.

Az ötven évvel ezelőtti március tizenötödike persze nem csupán emiatt fontos. Az állambiztonság nyomozása szerint ez a „nacionalista” megmozdulás dühítette fel az ELTE maoista/újbaloldali/szélsőbaloldali/stb. hallgatóit annyira, hogy ellenmegmozdulást szervezzenek. Ők a jelentések szerint balról támadták a Kádár-rezsimet, mert nekik már túl puha volt, a kínai szisztéma jobban tetszett. Utólag azt mondják – nem mindenki, van, aki vállalja, hogy maoista volt –, hogy már akkor is újbaloldaliak voltak.

Őszintén: nem mindegy? Antikommunista szemszögből ez egy koherens történet.

Ma már nem titok, hogy Demszkyék március 21-ére időzítették a fellépésüket, a Tanácsköztársaságra emlékezve. Családilag logikus döntés: Demszky nagyapja kominternes volt, apja éppen Amszterdamban üzletelt ekkoriban mint a Chemolimpex külkerese.

Azt is tudjuk, hogy előtte legalizálni akarták az egészet a BM-nél, de a rendőrség nemet mondott. Az az Aradi Béla ment be, aki később ügyész lett. Demszkyék aztán így is kimentek, s bár a rendőrök elkapták, végül semmi komoly retorzió nem érte. De ez már egy másik történet.

Most emlékezzünk a bátrakra, a forradalmárokra, akik a börtönt is vállaltak a szabadságért. Hiszen március tizenötödike róluk szól. És a szabadságról. A többi politika.

Fotó: Fortepan.hu, cikk este.