Nem fogjuk hagyni!
Gazdasági Évnyitó Gödöllőn - fókuszban az innováció, a család- és vállalkozásbarát adókörnyezet és a jól képzett munkaerő
Megnyitottuk az évet Gödöllőn a helyi vállalkozókkal közösen. A Magyarországot otthonuknak tekintő, a térségük fejlesztésében érdekelt vállalkozások támogatása kiemelt célunk, hiszen versenyképes cégek nélkül nincsenek jól fizető munkahelyek és biztos megélhetés.
Előadásomban elmondtam, hogy az innovatív vállalkozások adják a magyar GDP kétharmadát, az export közel 70 százalékát és a foglalkoztatás 54%-át Magyarországon. Bár ma még csak minden 3. vállalkozásunk innovál, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen kitűzött célunk, hogy 2030-ra minden 2. cég innováljon. E cél elérése érdekében 340 milliárd forintos programcsomagot indítottunk a vállalkozások számára. A programok jelenleg is pályázhatók.
Köszönöm Gerlaki Bence államtitkár úrnak, hogy részletesen beszámolt a helyi vállalkozók számára az idei évet érintő adó- és adminisztrációs teher csökkentésekről, amik sok száz milliárd forintot hagynak a magyar családoknál és vállalkozásoknál.
Szintén köszönet illeti Balog Ádám alelnök urat, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát stratégiai partnerünknek tudhatjuk a fenti közös célok megvalósításában.
/posztok.hu
Nemzeti Petíció – Budapest után már vidéken is kézbesítik! 


️
Megszólalt a magyar Kaja Kallas, a Brüsszelnek gazsuláló, ukránbarát és háborúpárti Orbán Anita. 