Megszólalt a magyar Kaja Kallas, a Brüsszelnek gazsuláló, ukránbarát és háborúpárti Orbán Anita.
☝️Arról beszélt, hogy „legyünk őszinték”, majd a jól ismert tiszás kognitív disszonancia jegyében hozzákezdett ahhoz a hazudozáshoz, hogy szerinte „a kormány politikája miatt nincs hozzáférésük a magyar egyetemistáknak az Erasmus-programhoz”.

Hát akkor legyünk őszinték
Az igazság, a tény az kedves Orbán Anita, hogy az Ön által agyonajnározott Brüsszel volt az, amelyik évekkel ezelőtt teljesen törvénytelenül, kizárólag a politikai zsarolás érdekében kizárta a magyar egyetemisták közel 70 százalékát az Erasmus-programból. És az is tény, hogy a napokban pedig pont az Ön párttársa, Tarr Zoltán rúgott bele újra a magyar egyetemistákba. Durván és hatalmasat.

Tarr Zoltán ugyanis személyesen tett arról az Európai Parlament Kulturális Bizottságának előkészítő ülésén, hogy még csak napirendre se kerülhessen a magyar egyetemisták Erasmus-programba történő visszavételének az ügye. Az Ön párttársa azt az álláspontot képviselte, úgy szavazott, hogy a magyar egyetemisták nagy része maradjon továbbra is kizárva az Erasmus-programból, és az Európai Parlament ne is tárgyalja azt a Patrióta állásfoglalási indítványt, amelyik kezdeményezi, hogy a magyar egyetemisták újra részesei lehessenek az Erasmus-programnak.

Szóval, illő tisztelettel, igazán beszélhetne a párttársával, hogy a tiszások Brüsszelben ne a magyar egyetemisták ellen dolgozzanak.

️Kedves egyetemisták, csak szólok, a tiszások a ti ügyetekben sem mondanak nemet Brüsszelnek, és személyesen tesznek arról, hogy továbbra is törvénytelenül hátrányt szenvedjetek.
Ennyi.

Brüsszel Ukrajnába küldte volna a magyar emberek pénzét. Mi nemet mondtunk és itthon tartottuk. Az eredmény magáért beszél!

Fidesz, a biztos választás! ❤️

Van aki tudja, van, aki nem. Ez nem a mi háborúnk, bármennyire is próbálkozik Brüsszel!

Köszönjük, Hatvan!

Így esetleg?

A HVG úgy gondolta, hogy ma sem maradhatnak a magyar emberek ukrán propaganda nélkül, úgyhogy megírta, hogy

1⃣ valójában nem is kér Ukrajna óriási összegeket az Európai Uniótól.
2⃣ Vagy…

Az áprilisi parlamenti választás egyik tétje, hogy marad-e a rezsicsökkentés.

Magyar Péter KÉTSÉGBEESETT, megállás nélkül HAZUDIK | Replika
A műsor legújabb részében Magyar Péter fideszes szavazókhoz szóló álszelíd, álőszinte videójára replikázunk, hiszen a Tisza-vezér a migrációtól a rezsicsökkentésen át a háború kérdéséig több ügyben…

Ezt döntötték el Zágrábban az EPP vezetői! Ez mindannyiunkat érint!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média