A magyar innovátorok amerikai piaci terjeszkedését segíti a washingtoni BPDC Központ.

A BPDC célja, hogy ingyenesen helyet adjon a magyar innovatív vállalatok számára, akik az amerikai piacon terjeszkednének.

Itt találkoztunk a fiatal magyar innovátorral, Hellner Gáborral, a Cryptosoft alapítójával. Gábor 3 éve alapította a kibervédelmi és blockchain technológiák fejlesztésével foglalkozó startupját. Több nemzetközi innovációs díjat is nyertek az elmúlt időszakban, és most épp az amerikai piacot hódítják meg.

A célunk, hogy a Cryptosofthoz hasonló, tehetséges és ambiciózus fiatal vállalkozók nemzetközi sikereit támogassuk. Ebben játszik kulcsszerepet a magyar kormány által működtetett BPDC központ is.

Hajrá, magyar innovátorok!

Egy háborús állapotban lévő országnak, amely ráadásul nemzetiségi politikájában figyelmen kívül hagyja az ott élő magyar közösséget, nem lenne helye az EU-ban, és inkább az EU belső reformjaira…

Magyar Péter egyetért Tarr Zoltánnal: úgy nem lehet választást nyerni, ha azt mondják, hogy a kormányzati kedvezményeket kivezetik, vagy adókat emelnek.

Nagy öröm számomra, hogy a Bajtársak Digitális Polgári Kör alapítói között köszönthetem Hölle Martint!

Hölle Martin tizenegyszeres világbajnok fogathajtóként, a Nemzetközi Lovassport Szövetség…

Horvátzsidányban a felújított iskola átadásán vettem részt.

A beruházás során a külső nyílászárók cseréje és az épület hőszigetelése valósult meg, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez az…

Szeptemberben is olcsóbban tankolhattak a magyar családok, mint a szomszédos országokban!
Továbbra is mindent megteszünk az árstabilitás megőrzése, valamint a családok és a vállalkozások terheinek…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média