Nagy öröm számomra, hogy a Bajtársak Digitális Polgári Kör alapítói között köszönthetem Hölle Martint!

Hölle Martin tizenegyszeres világbajnok fogathajtóként, a Nemzetközi Lovassport Szövetség ranglistájának első helyezettjeként és a magyar sport legfiatalabb Örökös Bajnokaként egyaránt történelmet írt.
Fiatal kora ellenére a magyar fogathajtás történetének második legeredményesebb versenyzője, ugyanakkor az egyéni világbajnoki aranyéremből neki van a legtöbb. Mindemellett Újhartyán város díszpolgára, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetettje.
Sikereinek kulcsa, hogy minden versenyben önmagát akarja felülmúlni, és a győzelmek mögött mindig a csapatmunkát emeli ki.
A sport mellett az üzleti életben is bizonyított: fiatalon átvette a családi vállalkozás, a Gastland Flight Catering irányítását, amely ma nemzetközi légitársaságok partnere.

Hölle Martin a Bajtársak Digitális Polgári Körben is azt üzeni: a közös munka, az alázat és a hazáért való küzdelem minden akadályt legyőz.

Horvátzsidányban a felújított iskola átadásán vettem részt.

A beruházás során a külső nyílászárók cseréje és az épület hőszigetelése valósult meg, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez az…

Szeptemberben is olcsóbban tankolhattak a magyar családok, mint a szomszédos országokban!
Továbbra is mindent megteszünk az árstabilitás megőrzése, valamint a családok és a vállalkozások terheinek…

Otthon Start=Otthon Star
...olvastam valahol. Belegondolva mennyire igaz ez a szójáték!

👉Az Otthon Start jó a fiataloknak, mert fix 3 százalékos kamattal végre elérhető közelségbe kerül az első saját…

Az ország egyik legmodernebb laborja a budapesti Szent János Kórházban van, ahol az emésztőrendszeri betegségeket vizsgálják. Nemcsak a fővárosból, hanem az egész országból érkeznek ide betegek. A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média