Ma végső búcsút vettünk Kásler Miklós professzor úrtól – attól a nagytudású orvostól, tudóstól és közéleti vezetőtől, aki egész életét a gyógyításnak és a magyar nemzet szolgálatának szentelte.

A nemzetközileg is elismert onkológus világszínvonalra emelte a magyar betegellátást, több ezer ember életét mentette meg, és mindig a betegek érdekeit tekintette a legfontosabbnak. Miniszterként és tudósként is hűséggel szolgálta hazáját, a magyar kultúrát és a keresztény örökségünket.

Soha nem könnyű népszerűséget keresett, hanem egy olyan örök értékrend követőjeként élte életét és végezte feladatait, amelynek középpontja és iránytűje a világunkat megteremtő és életünket vigyázó Isten.

Sokak számára örök példakép marad emberi tartásával, hitével és a magyar nemzet iránti rendíthetetlen hűségével. Emlékét örökké szívünkben őrizzük, nevét pedig az utókor méltó módon őrzi majd.

Nyugodj békében, Professzor Úr!

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 35. Országos Konferenciája - Nyíregyháza

Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, képviseletünkben vett részt a Magyar Tehetséggondozó Társaság…

Ma részt vettem a pedagógus-továbbképzés megújult rendszerének nyitónapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Az első képzési nap keretében „Az új selyemút” gazdasági rendszere és a Szakmai…

Összevont poszt

Fegyverrel az emberek között. Miért is

Felfegyverkezve az emberek között.
Ruszin-Szendi hányszor járhatott civilek, gyerekek és idősek között halálos, telitáras sorozatlövésre alkalmas fegyverrel?
Közben fenyegetett, hogy „viszket a tenyere”…

Közösségben indultunk neki az előttünk álló feladatoknak: állománygyűlésünk alkalmat adott arra, hogy együtt tekintsünk előre feladatainkra, szolgálatunkra és arra a küldetésre, amely egész évben…

A nemzeti konzultáció eddig minden alkalommal segítette, hogy a fontos kérdések felszínre kerüljenek. Ezért fontos konzultálni az emberekkel az adórendszer megtartásáról vagy átalakításáról is.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média