A mai napon augusztus 20. tiszteletére lelepleztük Veresegyház legújabb köztéri szobrát, amely azok munkája előtt tiszteleg, akik két kezükkel építették Veresegyházat: utakat, járdákat, iskolákat, templomot, orvosi rendelőt alapoztak, falaztak, meszeltek.

Az ünnepségen elmondtam: Születésnapot, évfordulót ünneplünk, Veresegyház 650. születésnapját! Akár mondhatnánk úgy is, hogy a veresiek közössége a magyar nemzet születésnapjainak 2/3-ánál jelen volt. Nemcsak, hogy jelen volt, hanem nemzetünk közösségét alkotta és alkotja, hiszen a jelen amorf ideológiával szemben a magyar nemzet mindig azt vallotta és vallja: erős családok, erős helyi közösségek, erős nemzet! Itt Veresegyházon erősen jelen van a generációkon átívelő családok története, vagy akár az évtizedeket meghatározó városvezetés tisztelete.

Veresegyház az elmúlt évszázadok alatt nem pusztán létezett (ezt sokan megteszik), de gyarapodni, erősödni tudott, növelte saját szerepét és kivívta a térség elismerését. A „veres templom” települése ma, 650 évvel első írásos említése és 26 évvel városi rangra emelkedése után nem csupán egy tájékozódási pont a térképen, de az a közösségépítés, a családok támogatása, az oktatási- és egyházi fejlesztések tekintetében is.

Köszönet illeti a szobrot megrendelő képviselőtestületet, az alkotót és természetesen azokat, akikről mintázta. Legyen Veresegyház elsőképpen mindig azokra büszke, akik építik, szépítik!

Szent István döntései köteleznek, felhatalmaznak minket, és a mai napig lehetőséget adnak. Jó döntést csak az az államférfi tud hozni, aki meg tudja különböztetni az álproblémát a valóditól, a…

Orbán Viktor:
NEMZETI PRIDE:
tűzijáték, augusztus 20.
A legjobb mindig a vége!
Boldog születésnapot, Magyarország!
"Ha a helyszínen nézed a tűzijátékot, csinálj egy rövid videót, fotót a kedvenc…

Hamarosan kezdődik!

Az egész augusztus 20-i ünnepség legnagyobb látványossága hagyományosan az esti tűzijáték. A Duna fölötti pirotechnikai show idén is Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média